Református Egyház

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Lorántffy Zsuzsanna
Református Szeretetotthon
 
 
Bízzál az Úrban és cselekedjél jót.
Úgy lakj, ezen a földön, hogy hűséggel élj.
Gyönyörködj az Úrban és
megadja néked szíved kéréseit.
Zsoltárok könyve 37:3-4.
 
 
Szeretetotthonunk az idős emberek teljes körű ellátását, ápolását-gondozását vállalja felekezeti hovatartozás nélkül. Igyekszünk névadónk nevéhez és személyéhez méltónak bizonyulni.  

Az intézményről

Az épület a templommal és a parókiával együtt zárt egységet alkot, melyet nagy, gondozott park vesz körül. A parkon belül fedett kerti pihenő biztosít nyugalmat, felüdülést, csendes asztali társasjátékokra lehetőséget. A pihenőhöz térburkolaton lehet eljutni. A négyszintes épületben lift könnyíti meg az idősek közlekedését.

Jelenleg kétágyas, három, ill. négyágyas szobák állnak a lakók rendelkezésére. A tetőtérben fürdőszobával ellátott kétágyas szobák kerültek kialakításra. Házaspárok elhelyezésére is van lehetőség.

Teljes körű ellátást, ápolást-gondozást igyekszünk nyújtani lakóinknak, melyhez szakmailag felkészült és igei útmutatónkat komolyan vevő nővérek és dolgozók adnak segítséget. Egészségügyi alapellátás és szakellátás is rendelkezésére áll intézményünkben a bent lakó időseknek. 

A nővérek két műszakban folyamatosan gondoskodnak a bentlakók nyugalmáról. Az akadálymentes közlekedés az épületen belül és kívül egyaránt biztosított. A szobákban nővérhívó csengők kerültek beszerelésre, a lakók biztonságérzetének eléréséhez.
 
Hitéletünk

A hitélet gyakorlására nagy gondot fordítunk. Hétfőn, szerdán, pénteken reggeli áhitatokkal kezdjük a napot. Vasárnaponként istentiszteleten vehetnek részt lakóink. Havonta egy alkalommal a római katolikus testvérek számára nyílik lehetőség az intézményen belül lelki feltöltődésre.

Egyházi és állami ünnepeinken az óvodások ill. az iskolások, valamint a hittanra járó gyerekek műsora teszi szebbé és tartalmasabbá lakóink életét. Délelőttönként lakóink különböző foglalkozásokon vehetnek részt, ahol testi-lelki egészségük megőrzéséről egyaránt igyekszünk gondoskodni. Programjaink a szépen kialakított étkezdében kerülnek megrendezésre.

Névadónkról
 
Korát előzte, mint az égen
A tündérhajnal a napot,
Hogy akkor is ragyogjon, éljen,
Midőn a nap lenyugodott.

Tompa Mihály: Lorántffy Zsuzsanna emlékezete /versrészlet/

 
Lorántffy Zsuzsanna Ónodon született 1600 körül Lorántffy Mihály és zeleméri Kamarás Borbála gyermekeként. Élete, színes egyénisége révén talán ő a legismertebb az erdélyi fejedelemasszonyok közül. A korabeli feljegyzések szerint Zsuzsanna értelmes, nyugodt természetű volt. Házasságát a harmonikus szeretet, egymás megbecsülése és segítése, igazi szövetségesi kapcsolat jellemezte, amelyet mélyen áthatott a református vallásosság. 

A kapcsolatból négy fiúgyermek született, de csak kettő, György és Zsigmond érte meg a felnőtt kort, bár 30 éves korában már Zsigmond is meghalt. Kitűnő gazda és kertész volt, nagy pártfogója a kálvinista egyházi és iskolai intézményeknek. 

A pataki kollégium sorsa különösen szívügye volt. A kollégiumban sok olyan diák volt, aki neki köszönhette tanulmányai elvégzést. A szegények és elesettek nagy gyámolítója. A fejedelemasszony személyiségének a másik meghatározó vonása a méltóság volt. Az élet minden területén viselkedésében megnyilatkozásaiban, karakterében, cselekedeteiben talán máig ez a lelki nagyság a legmegragadóbb személyiségvonás.  

Lorántffy Zsuzsanna 1660. április 18-án hunyt el, de cselekedetei és jellemvonásai örök példaként állnak előttünk.
 
Mit jelent számunkra az igei útmutató?
 
Hisszük és valljuk, hogy igazán jót tenni és szólni, csak Istenben bízva tud az ember. Öröm tölti el a szívünket, ha ebben a hitben élve, dolgozva látjuk munkánk áldásait, gyümölcseit.

Tudjuk, hogy Isten mindig hű marad az emberhez, s ha mi is hűek maradunk Hozzá, ez látható eredményt hoz feladataink végzése során. A reményünk az, hogy Istenre bízva életünket és az intézményt, a benne lakókat és dolgozókat kéréseink meghallgatásra találnak mind Isten, mind az emberek előtt.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz